Egyeztetés a 25-ös főút biztonságáról

2014. 02. 15., szo - 07:41
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatóságok mindent megtesznek a balesetek csökkentése érdekében.

A 25-ös számú főút Eger és Kerecsend közötti szakaszán február elején 3 fő is halálos sérüléseket szenvedett.

A fent említett útszakasz közlekedésrendészeti szempontból évek-óta prioritást élvez. Ennek megfelelően a korábban már több alkalommal is felhívtuk a közlekedők figyelmét a helyes közlekedési magatartásra. Ezen túlmenően rendszeres sebességellenőrző tevékenységgel, illetve a baleseti szempontból frekventáltabb 7 és 9 kilométerszelvény közötti szakaszon sebességkorlátozó jelzőtábla kihelyezéssel próbáltuk elejét venni a tragikus baleseteknek.

Tekintettel arra, hogy fent említett útszakaszon közlekedésbiztonsági szempontból javulás nem tapasztalható, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, a Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatósága 2014. február 13-án egy újabb egyeztető megbeszélést tartott. A megbeszélésen valamennyi résztvevő szervezet, hatóság javaslatokat tehetett és tett a kedvezőtlen baleseti helyzet javítása érdekében.

 A megbeszélés eredményként a közeljövőben az alábbi beavatkozások várhatóak a fenti útszakaszon:

  • A 25. sz. főút  7+800 és a 8+300 km szelvény, illetve a 8+500 és a 8+800 km szelvény közötti „S” kanyarokban az egyes ívek jobb láthatósága, felismerhetősége érdekében, illetve a vonalvezetés hangsúlyozására „Négyzet alakú iránytábla”  (fluoreszkáló kerettel 30 db) lesz felszerelve.
  • Az „S” kanyarban a három társszerv együttesen kijelöli azt az útfelület részt, amelyen ún. Grooving-vágásra fog sor kerülni. A beavatkozás lényege, hogy az út tengelyével 60 fokos szöget bezáróan, 3 cm-es közök kihagyásával, 8 mm mély hornyokat vágnak a burkolatba, mely a felület vízelvezető képességét, hatásfokát javítja. A fenti burkolatrovátkolás (grooving) következtében a jövőben ezeken a szakaszokon csökkenhet az esetlegesen a vízátfolyásból adódó megcsúszásos balesetek száma.
  • Az Eger és Kerecsend közötti útszakaszon tovább folytatódik a sebességellenőrző tevékenység. Ezzel kapcsolatban mindkét irányból ki lesz helyezve a „Sebességellenőrző tevékenységről” tájékoztató közúti jelzőtábla.
  • Az érintett útszakaszra az elmúlt időszak súlyos baleseteire figyelmeztető figyelemfelhívó tábla kitelepítését is tervezzük.

Természetesen ahhoz, hogy a tervezett beavatkozások valóban eredményesek legyenek, elengedhetetlen, hogy a közlekedők 100 %-ban partnereink legyenek. Ez alatt azt értjük, hogy mindenki tartsa be a közlekedési szabályokat, a veszélyes szakaszon mérsékeljék a járműveik sebességét, minden esetben vegyék figyelembe az adott út vonalvezetését, az időjárási és látási viszonyokat. A megváltozó közlekedési körülmények hatására a nedves, csúszós aszfalton kerüljék a hirtelen fékező és kormánymozdulatokat. Minden esetben körültekintően, fokozott figyelemmel és óvatossággal, a kint lévő és a lehetséges veszélyre figyelemfelhívó jelzéseknek megfelelően  közlekedjenek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.