Ellopta, eladta ismerőse robogóját

2016. 08. 30., k - 08:09
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Ádám 19 éves helyi lakos ellen.

 

Ismeretlen tettes 2016. május 27-én a késő esti órákban az egyik kiskunhalasi ház udvarából ellopott egy segédmotoros kerékpárt, aminek a tárolójában személyes iratok, valamint készpénz volt.

 

A rendőrök az adatgyűjtés során beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves férfit, akit az egyenruhások 2016. május 28-án előállítottak a rendőrkapitányságra. K. Ádámot a nyomozók - szabadlábon hagyása mellett- gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy a szomszédos községbe ment a motorral, ahol eladta azt egyik ismerősének. Az egyenruhások a sértettnek visszaadták a járművet.

 

A rendőrök a napokban befejezték a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek küldik meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.