Elmaradt tartásdíj

2014. 02. 05., sze - 14:49
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal él az ellen a férfi ellen, aki több mint 3 évig nem fizette a bíróság által megítélt tartásdíjat.

A Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott tartási kötelezettség elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 28 éves garai férfi ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján M. István 2010 és 2013 december közötti időszakban egykori élettársának nem fizette meg közös gyermekük után járó, a Bajai Városi Bíróság ítéletében meghatározott, havi gyermektartási díjat.

 

Az ügy vizsgálatát a Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, a keletkezett iratokat 2014. február 5-én vádemelési javaslattal küldik meg a Bajai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.