Engedély nélkül

2014. 10. 13., h - 09:16
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

33 fát vágtak ki tolvajok egy mindszenti tanyán.

Egy mindszenti lakos 2014. október 11-én 13 óra 9 perckor arról értesítette a helyi körzeti megbízottat, hogy ismeretlenek akácot termeltek ki az egyik erdős területen. Elmondta, hogy az ismeretlen személyek éppen a kivágott fát pakolták fel az utánfutóra, mikor tetten érte őket. A bejelentő a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a gyanúsítottakat. Mivel a kivágáshoz szükséges engedéllyel nem rendelkeztek, és a náluk lévő fa eredetével sem tudtak elszámolni az egyenruhások előállították őket a Mindszenti Rendőrőrse.

D. Ferenc József és D. Zoltánné ellen lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.