Eredményes volt a „Matrix „ akció

2014. 11. 22., szo - 16:35
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Polgárőr Szövetség Gépjármű Felderítési Tagozata közös gépjármű-felderítési akciót tartott a megyei útjain 2014. november 22-én.

A fokozott ellenőrzésben 21 megyei rendőr és 13 polgárőr Matrix online gépjármű ellenőrzési eszközökkel felszerelt személygépkocsival vett részt. A gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésének, felderítésének, a körözött vagy forgalomból kivont gépjárművek kiszűrésének céljából elrendelt akcióban 4097 forgalmi rendszámot és 85 járművezetőt ellenőriztek az intézkedők.

A fokozott ellenőrzés alatt közlekedési szabálysértés miatt 5 hatósági engedélyt vettek el, 1 alkalommal intézkedtek ittas járművezetővel szemben, 11 szabálysértési feljelentést tettek, 8 esetben szabtak ki helyszíni, 1 esetben közigazgatási bírságot.

Az együttműködésen alapuló Matrix akció az egyik legeredményesebb a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítése érdekében és az elkövetőik ellen folytatott harcban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.