Garázdaság Okányban

2016. 02. 26., p - 06:52
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Poharakat, üvegeket dobált egy férfi az egyik sörözőben.

Okányból, az egyik sörözőből 2016. február 24-én 20 óra körüli időben előállítottak a rendőrök a Sarkadi Rendőrkapitányágra egy okányi férfit. A 25 éves R. Cs. a vendéglátóhelyen együtt italozott két férfival, majd hirtelen agresszívvá vált és poharakat, üvegeket tört össze. A nyitott ajtón át az utcára, valamint a pult mögé, a felszolgáló irányába is dobott belőlük. A sörözőben senki nem sérült meg, a Sarkadi Rendőrkapitányság R. Cs. ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.