Hírek Bács-Kiskun megyéből

2014. 10. 18., szo - 07:49
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 könnyű sérüléssel járó és 10 anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2014. október 17-én 1 óra 50 perckor őrizetbe vette lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt A. János 57 éves helyi lakost.

A férfi a gyanú szerint 2014. október 17-én a hajnali órákban betört az egyik kecskeméti cég telephelyére, ahol az ott parkoló tehergépkocsiban lévő indítóakkumulátort eltulajdonította. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.