Hírek Békés megyéből

2015. 10. 13., k - 09:31
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti közlekedési baleset Köröstarcsán, Gyulán és Békéscsabán, kábítószer birtoklása vétség gyanúja Nagyszénáson, körözés alapján történt intézkedés Újkígyóson.

Békés megyében 2015. október 12-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Köröstarcsa külterületén 8 óra 10 perckor összeütközött három személygépkocsi, a balesetnek három könnyű sérültje van. Gyulán, a Csabai úton 8 óra 30 perc körüli időben egy személygépkocsi vezetője nekiütközött az előtte forgalmi ok miatt megálló személyautónak. A balesetben az utóbbi autó utasa sérült meg, állapota nem súlyos. Békéscsabán, a Kazinczy lakótelepen 15 óra 45 perc körüli időben egy kisteherautó gyalogost ütött el, az idős nő 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársai 2015. október 12-én Újkígyóson megtaláltak egy 14 éves lányt, aki engedély nélkül volt távol abból a lakásotthonból, ahol él. Emiatt a Gyulai Rendőrkapitányság elrendelte a körözését. A rendőrök a lányt biztonságba helyezték, átadták nevelőjének.

 

Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei 2015. október 12-én elfogtak egy nagyszénási férfit. A 27 éves Sz. N. házának udvarán 3 tő, a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kender növényt termesztett. A férfi ellen a rendőrség kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.