Hírek Vas megyéből

2017. 02. 24., p - 08:12
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén kettő anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek munkatársaink. A szolgálatot ellátó kollégáink öt személyt fogtak el, közülük kettőt az ellenük érvényben lévő körözés alapján és hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Munkatársaink további két személyt állítottak elő az elmúlt 24 órában.

 

A járőrök 2017. február 23-án a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a két fiatalkorút, akik az intézkedést megelőzően a megyeszékhelyen található egyik üzletből ruhaneműket kíséreltek meg ellopni úgy, hogy azokról az áruvédelmi eszközöket eltávolították. A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

 

Munkatársaink egy helyi lakossal szemben intézkedtek 2017. február 23-án Jánosházán, mert előzetes szóváltást követően megrúgott egy nőt az utcán. A rendőrök a férfit a Celldömölki Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.  A 34 éves M. Lászlóval szemben – őrizetbe vétele mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.