Hírek Vas megyéből

2017. 06. 11., v - 08:53
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy súlyos és négy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további hét anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2017. június 10-én a 84-es számú főút 59-es kilométerszelvényénél, ahol két személygépkocsi ütközött össze. Egy köcski férfi járművével közlekedett Gérce felől Sárvár irányába, amikor egy földútra történő kanyarodásakor nekiütközött egy szemből érkező másik autónak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben egy személy súlyos, míg egy másik könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó balesetnél intézkedtek munkatársink 2017. június 10-én Gére belterületén is. Egy 31 éves helyi férfi egy mezőgazdasági járművel közlekedett a Kossuth Lajos utcában, amikor az egyik ingatlanra történő kanyarodása közben nekiütközött egy személygépkocsinak. Az autó az ütközést követően az árokba sodródott és egy hídfőnek csapódott. Az elsődleges orvosi vélemény szerint két személy könnyű sérüléseket szenvedett. A Sárvári Rendőrkapitányság az eset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek!

 

A járőrök 2017. június 10-én egy személygépkocsival közlekedő 46 éves vépi férfit és egy 36 éves gyöngyösi nőt igazoltattak Szombathelyen. Az intézkedés során a sofőrökkel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Munkatársaink mindkét személyt a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították és az ügyekben ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

 A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.