Hírek Veszprém megyéből

2017. 03. 25., szo - 09:21
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány kettő főt fogott el, ebből egy főt ittas vezetés gyanúja miatt értek tetten, további egy személyt lakhelyelhagyási tilalom megszegése miatt. Hat személyt állítottak elő, közülük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.

A Várpalotai Rendőrkapitányság járőrei Várpalota belterületén vonták intézkedés alá a járművével közlekedő K. József helyi lakost. Az 55 éves férfival szemben alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat pozitív eredményt mutatott, így a járőrök a sofőrt további mintavétel céljából előállították a Várpalotai Rendőrkapitányságra. K. József ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A tapolcai rendőrök 2017. március 24-re virradóra Bazsi belterületén intézkedés alá vonták K. Imre sümegi lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfi ellen a Veszprémi Járásbíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Sümeg közigazgatási területére, melyet megszegett. K. Imrét előállították a tapolcai rendőrkapitányságra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.