Ittasan okozott balesetet

2016. 04. 13., sze - 06:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult annak a nagyszentjánosi férfinak az ügye, aki ittasan vezetett és felborult személyautójával az 1-es főúton.

A Győri Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást T. Z. 36 éves nagyszentjánosi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2015. december 6-án 3 óra 40 perc körüli időben gépkocsijával Győr felől Gönyű irányába haladt az 1-es számú főúton. A 120-as kilométerszelvényhez érve – feltehetően ittassága miatt - a menetiránya szerinti jobb oldali füves útpadkára hajtott, a vízelvezető árok falának ütközött, majd a jobb oldalára borult.

A helyszínre érkező járőrök mintavétel céljából előállították a 36 éves sofőrt. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a férfi ittas állapotban vezette a járművet. A nagyszentjánosi lakos gyanúsítotti kihallgatásakor beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.