Jogosítvány nélkül ittasan okozott balesetet

2014. 05. 31., szo - 08:50
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ütközés előtt leugrott a motorjáról a balesetet okozó soproni férfi.

A rendőrség ügyeletére 2014. május 30-án 19 óra 25 perckor érkezett a bejelentés, hogy Sopron belvárosában közlekedési baleset történt.

A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy egy 27 éves vezetői engedéllyel nem rendelkező helyi férfi, az általa vezetett segédmotorkerékpárral a Gyár utcára történő kanyarodása közben nem biztosított elsőbbséget a szabályosan közlekedő Audi Q7 típusú személygépkocsinak. Az ütközés előtt a motoros járművéről leugrott, azonban a motorkerékpár az Audi elejének csapódott.

A rendőrök a segédmotorkerékpár vezetőjével szondát fújattak, melynek pozitív eredménye miatt mintavételre előállították.

A baleset helyszínelője a 27 éves soproni férfi ellen büntetőeljárást kezdeményezett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.