Kábítószert birtokoltak

2017. 02. 23., cs - 11:39
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

 

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt E. Csongor 39 éves biatorbágyi lakos ellen. B. Dávid 18 éves biatorbágyi lakos ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Állampolgári bejelentés alapján a biatorbágyi rendőrök 2017. február 20-án keresni kezdték B. Dávidot, aki napok óta nem ment haza. A helyi körzeti megbízottak a fiatalt még aznap megtalálták a településen, majd előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol kiderült, hogy a reggeli órákban, valamint az azt megelőző több hónapos időszakban kábítószert fogyasztott. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, ezért gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A budaörsi nyomozók a beszerzett információk alapján E. Csongor lakásában 2017. február 21-én a hajnali órákban házkutatást tartottak, amely során kábítószergyanús növényi anyagmaradványt és annak fogyasztáshoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.

A férfit a nyomozók a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárás során kiderült, hogy a 39 éves biatorbágyi férfi több személynek – köztük 18. életévüket be nem töltött fiataloknak - árult kábítószert.

 

 

A további eljárást a gyanúsítottak ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – szakértők bevonásával a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.