„Ki mit tud?” Kunszentmiklóson

2016. 06. 03., p - 12:41
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Minden résztvevőt emléklappal és ajándékkal jutalmaztak, a különdíjas és a továbbjutók értékes ajándékcsomagot kaptak.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság 2016. június 2-án „Ki mit tud?” versenyt szervezett az illetékességi területen élő 10 és 16 év közötti roma származású fiataloknak. A versenyre összesen 19-en neveztek egyéni és csoportos előadásokkal. A fiatalok prózában, énekben és táncban mérték össze ügyességüket. A versenyzőket elkísérték szülők, hozzátartozók és a felkészítőik.

 

A rendezvénynek a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános és Művészeti Központ adott helyet. A zsűri tagjai: Ivanics László tanárúr, Bogdán József a megyei roma önkormányzat elnök-helyettese és Bóbis Attila r. alezredes rendészeti osztályvezető volt.

 

A magas szintű előadások közül a zsűri különdíjjal jutalmazta Kutasi Imre József prózai előadását, valamint a szeptemberben a kecskeméti megyei döntőbe továbbjuttatta Bujdosó Vanesszát próza kategóriában, valamint egy dunavecsei és egy kunszentmiklósi tánccsoportot. 

 

Minden résztvevőt emléklappal és ajándékkal jutalmaztak, a különdíjas és a továbbjutók értékes ajándékcsomagot kaptak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.