Közel 600 hívás két hónap alatt

2014. 05. 25., v - 11:53
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Az őrbottyáni férfi ellen zaklatás miatt folytatott eljárást a Váci Rendőrkapitányság.

Zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. József 57 éves őrbottyáni lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. februárjától kezdődően – közel két hónapon keresztül – naponta több alkalommal hívta fel telefonon a sértettet, önkényesen beleavatkozva ezzel a nő mindennapi életvitelébe.  

 

K. Józsefet a váci nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, a keletkezett iratokat közvetítői eljárásra utalási javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Húsz határsértőt tartóztattak fel

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba húsz határsértő Csongrád megyében tegnap. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Aludtak, miközben tolvajok jártak a lakásban

A józsefvárosi nyomozók befejezték annak a három férfinak az ügyét, akik az éjszaka közepén besurrantak egy lakásba, majd onnan pénzt, mobiltelefont és egy slusszkulcsot loptak.