Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2017. 07. 02., v - 09:12
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. július elsején négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Egy autó haladt 12 óra körül Edelény és Szendrőlád között a 27-es számú főúton, amikor a sofőr rosszul választotta meg járműve sebességét és a nedves útfelületen megcsúszott és nekiütközött egy másik kocsinak. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.

Egy személygépkocsi 19 óra 30 perc körül haladt Rudabánya és Ormosbánya közötti útszakaszon, amikor a vezető nem az út vonalvezetéséhez igazította járműve sebességét, így árokba hajtott, ahol felborult. A balesetben egy személy megsérült.  

Ózdon, a Strand utca és a Március 15-e út kereszteződésben egy kerékpáros nem biztosított elsőbbséget egy autónak, ezért összeütköztek. A biciklissel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Egy autó tartott Mezőcsát irányába 14 óra körül, amikor a sofőr elaludhatott, ezért lehajtott az útról és fának csapódva állt meg. A balesetben két fő könnyebben megsérült.

A fenti eseteken túlmenően anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset tíz esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét a járművek sebességének helyes és az adott útviszonyokhoz igazított megválasztására, és ne feledjék a legjobb baleset-megelőzés, ha betartják a KRESZ szabályait.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

130-cal a belvárosban

Jelentősen túllépte a sebességhatárt egy autós, akiről Békéscsaba belvárosában készített felvételt egy traffipax. A közlekedési balesetek egyik legfőbb oka a gyorshajtás. Aki a megengedettnél gyorsabban hajt, vagy nem az útviszonyokhoz, látási viszonyokhoz igazítja a haladási sebességét, kockázatot vállal.

 

Kamionban bújtak meg az afgán határsértők

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat illegális migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Köveket dobált

A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.