Kozmetikumokat rejtett a táskájába

2017. 06. 09., p - 09:01
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség csikóstőttősi nő ellen.

A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy csikóstőttősi lakos ellen.

A 20 éves nő 2017. május 10-én délelőtt bement egy dombóvári áruházba, ahol több termékről eltávolította az áruvédelmi címkét, elrejtette azokat a bolt különböző részein, majd a kozmetikumokat a kézitáskájába tette.

Miután a pénztártól fizetés nélkül akart távozni, a biztonsági őr számon kérte, és a rendőrök érkezéséig visszatartotta.

A szépségápolási termékeket a rendőrök lefoglalták, a nőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett. Az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

A Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat az illetékes járási ügyészségnek a napokban átadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.