Nekiütközött, otthagyta

2017. 04. 29., szo - 08:46
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat egy 47 éves szőlősgyöröki férfi ellen.

Egy férfi 2017. február 16-án 7 óra körül Zalakaroson, a Termál úton közlekedett tehergépkocsival, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban nekiütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz visszapillantó tükrének, ami betörte a bal oldali első ablakot. A baleset után a szőlőshegyi lakos adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 47 éves férfi ellen közúti cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.