Nem jutottak messzire

2015. 02. 27., p - 06:30
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy aszódi intézetből szökött meg négy fiatal, akiket a rendőrök a szökést követően rövid időn belül elfogtak.

Egy aszódi intézet ügyeletese 2015. február 25-én 12 óra 45 perckor értesítette a helyi rendőrőrs járőreit arról, hogy az intézetből négy fiatalkorú fiú megszökött. A bejelentő által adott személyleírás alapján a rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a fiatalok felkutatását, melynek eredményeként a település egyik utcáján megtalálták őket. Az elfogásban az aszódi járőrök segítségére sietett a bagi körzeti megbízott és járőrtársa is.

 

Amikor a rendőrök kiszálltak a kocsiból a fiúk futni kezdtek. A Galga folyó melletti földúton Iklad felé haladtak, amikor már a Veresegyházi Rendőrőrs munkatársai is követték őket.

A járőrök a négy fiút végül Aszód külterületén elfogták, majd az Aszódi Rendőrösre előállították. Meghallgatásuk során mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy Budapestre – az egyik barátjukhoz - szerettek volna eljutni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.