Nem tudott elszámolni a fával

2016. 10. 13., cs - 08:14
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolt a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság egy 35 éves borsfai férfi ellen.

A sértett 2014 őszén bízta meg a gyanúsítottat azzal, hogy a Pusztaszentlászlón lévő, legelőnek minősített területeit tisztítsa meg és az egyikről vágja ki az akácost tűzifának. A 35 éves férfi azonban a gyanú szerint a többi területről is jelentős mennyiségű fát termelt ki, amit jogtalanul eltulajdonított. A gyanúsított ezzel több, mint egymillió forint kárt okozott a sértettnek.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság a borsfai férfival szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.