Országos összesítő

2014. 12. 19., p - 06:57
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 61 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 3 balesetben 3 személy vesztette életét, 22 súlyos és 36 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 677 személyt fogott el, ebből 63 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 72 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 253 személyt állítottak elő, köztük 106 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 27 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 98 esetben foganatosítottak.

Tiltott határátlépés miatt 632 főt fogtak el a rendőrök, 3 személlyel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.