Országos összesítő

2015. 11. 25., sze - 06:54
ORFK Kommunikációs Szolgálat

24 óra.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 25 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: Egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy személy életét vesztette. 7 súlyos, 17 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 131 személyt fogott el, közülük 65 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 36 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 220 személyt állítottak elő, köztük 104 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 97 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 2015. november 24-én 0 óra és november 24-én 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt négy főt fogtak el. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.