Összeütközött a kaliforniai sofőr autójával

2014. 11. 01., szo - 07:30
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult annak a gyömörei férfinak az ügyében folytatott nyomozás, aki
2014 júliusában személygépkocsijával a Tapolca és Nyirád települések közötti útszakaszon nekiütközött egy amerikai állampolgár által vezetett járműnek.

A Tapolcai Rendőrkapitányság baleseti helyszínelőjét 2014. július 19-én 19 óra körül riasztották Zalahaláp külterületére a személyi sérüléses közlekedési balesethez.

A 47 éves gyömörei sofőr Tapolca felől tartott személygépkocsijával Nyirád felé, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, lehajtott az útpadkára, majd onnan hirtelen átkormányozta autóját a másik forgalmi sávba. Ott azonban nekicsapódott a szemből érkező amerikai állampolgár által vezetett személygépkocsinak. Az ütközés következtében a Kaliforniából hazánkba látogató 53 éves férfi autója felborult, a másik gépkocsi pedig keresztbe fordulva állt meg az úttesten. A külföldi férfit a mentők kórházba szállították.

H. L. ellen súlyos testi sértést okozó közúti járművezetés bűntette miatt eljárás indult, melyet a napokban a Tapolcai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vádemelés kezdeményezésével zárt le, s az ügyben keletkezett iratokat a Veszprémi Járási Ügyészségnek küldte meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.