Pénztárcát lopott – lezárult a nyomozás

2017. 02. 09., cs - 16:22
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal fejezetek be a tapolcai rendőrök egy lopás miatt indított nyomozást.

A nyomozás adatai alapján egy állampolgár személyesen tett bejelentést a Sümegi Rendőrőrsön, mert 2016. október 25-én 9 óra és 9 óra 30 perc között a helyi kórház parkolójában álló, tüdőszűrő vizsgálatokat végző kisbuszban letett kabátjából ismeretlen tettes eltulajdonította a pénztárcáját, melyben benne volt minden személyes irata és több tízezer forint készpénz.

A bejelentést követően a rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésésével megalapozottan gyanúsítható nő, akit egy órán belül Sümeg egyik utcájában igazoltattak. A helyi lakost a rendőrök előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki. A 35 éves nő ruházatának átvizsgálása során a rendőrök megtalálták a sértett pénztárcáját, okmányait és a készpénzt.

A G. Mária ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal befejezte és az ügyben keletkezett iratokat az ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.