Rendőrkézen

2016. 10. 24., h - 07:47
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vasvári Rendőrkapitányság illetékességi területén történt.

Egy kerti traktorral közlekedő helyi lakost igazoltattak a rendőrök Telekesen 2016. október 23-án. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi járművezetéstől eltiltás hatálya alatt ült volán mögé. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.

 

A bejelentéstől számított tíz percen belül elfogták a vasvári rendőrök azt a csehimindszenti lakost 2016. október 23-án, aki előzetes szóváltást követően Csipkereken ráütött egy tehergépkocsi szélvédőjére, amelynek hatására az megrepedt. A 22 éves férfit a rendőrök kihallgatták és vele szemben garázdaság vétség elkövetésének meglapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.