Rendőrkézen a tolvajok

2015. 02. 04., sze - 08:48
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy egy Mezőberény külterületén lévő erdőből fákat vágtak ki és az ott álló lakókocsiból ruhát, ágyneműt loptak.

A Békési Rendőrkapitányság Mezőberényi Rendőrőrsén 2015. január 3-án tett bejelentést egy férfi arról, hogy külterületi erdejéből ismeretlenek fákat vágtak ki, a területén álló lakókocsit pedig feltörték és ruhákat, ágyneműt vittek el belőle. A tulajdonos 2014. december 2-án járt utoljára az erdőben, akkor még mindent rendben talált. Egy hónappal később azonban már több minden utalt arra, hogy bűncselekmény történt. A Mezőberényi Rendőrőrs lopás gyanúja miatt nyomozást indított, melynek során 2015. február 2-án a rendőrök elfogták és előállították az egyik gyanúsítottat. A 28 éves Cs. Mihály két társát, a 25 éves B. Jánost és a 24 éves L. Csabát 2015. február 3-án fogták el. A Békési Rendőrkapitányság mindhárom mezőberényi férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.