Szabadidős rendőr fogta el a tolvajt - videóval

2014. 12. 20., szo - 07:16
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsított és rendőr régi ismerősként köszöntötte egymást, Kiss Tibor r. törzsőrmester egyszer már tetten érte a 41 éves helybélit.

Szabadságon tartózkodott Kiss Tibor r. törzsőrmester 2014. december 19-én délután, de a szokatlan, gyanús körülményekre szolgálaton kívül is figyelt. Tatabányán, a Népház úton haladt, mikor meglátta S. Gábort, aki egy kerítésen próbált átmászni, de nem sikerült neki. Felismerte a férfit, 2013. május 21-én ugyanitt egyszer már tetten érte a gyanúsítottat. Kiss Tibor akkor sem volt szolgálatban.

 

A rendőr leparkolta autóját, majd követte S. Gábort, aki ekkor már egy másik telephelynél próbálkozott. Ott már sikerrel járt. Átmászott a kerítésen és összegyűjtött egy-két vas darabot. Kiss Tibor r. törzsőrmester akkor fogta el, mikor kimászott a telepről. A szabadidős egyenruhás értesítette szolgálatban lévő kollégáit, akik a 41 éves tatabányai férfit előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki S. Gábort. A férfi elismerte, hogy vasat tulajdonított el a telephelyről. Elmondása szerint a lopott holmit eladta volna, a pénzt pedig lottóra költötte volna.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.