Vádemelés közúti baleset ügyében

2014. 06. 25., sze - 06:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lejárt műszaki vizsgás járművel, a tilos jelzés ellenére behaladt a forgalmas győri kereszteződésbe.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vádemelési javaslattal zárta az ügyét annak a 21 éves fiatalembernek, aki 2014. május 25-én az esti órákban a 83-as számú főúton balesetet okozott.

A baleset okozója a 83-as számú főút és a győri bevásárló központ bekötőútjának kereszteződésében lejárt műszaki vizsgájú VW típusú személygépkocsijával a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyta, a kereszteződésbe behajtott és járműve elejével ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, balra kanyarodni szándékozó Audi személygépkocsi jobb elejének. Az Audi sofőrje a balesetben nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A Győri Rendőrkapitányság a 21 éves tényői férfivel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte és vádemelési javaslattal az iratokat a Járási Ügyészségnek megküldte.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.