Vádemelés rongálás miatt

2017. 05. 27., szo - 07:19
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatai Rendőrkapitányságon befejezték a nyomozást a nyergesújfalui lakossal szemben.

A Tatai Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 34 éves nő ellen.

A gyanúsított 2017. január 22-én 20 óra 30 perc körül Tatán, a Naszályi úton megrongálta a sértett udvaron álló gépkocsiját. A jármű bal oldalát egy éles eszközzel végig karcolta és a hátsó ablaktörlőt is letörte. A telken található garázs, és az épület hátsó ajtajának üvegét szintén betörte. A rendőrök a rongálót a bejelentéstől számított két órán belül elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A 34 éves nő a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A Tatai Rendőrkapitányságon a büntetőeljárást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.