Verekedés a diszkóban, majd az utcán is

2014. 09. 02., k - 11:05
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

A gyanú szerint 2014. augusztus 31-én a hajnali órákban egy keszthelyi szórakozóhelyen apa és fia szóváltásba keveredett egy 23 éves celldömölki fiatalemberrel, melybe utóbbi férfi azonos korú barátja először békítő szándékkal lépett közbe. A vita dulakodássá fajult a két keszthelyi és a két celldömölki férfi között, végül az utóbb közbelépő férfi kapott egy ütést a fiatalabb keszthelyi embertől és a földre is lekerültek. A folytatásnak a biztonságiak vetettek véget a verekedésben résztvevők kitessékelésével. A három fiatal és az idősebb ember kint az utcán tovább verekedtek, ahol az egyik 23 éves celldömölki férfi ütötte meg a fiatalabb keszthelyit, súlyos sérülést okozva neki. A rendőrséget a sérült apja értesítette, akit a rendőrök a fia, illetve a fiát bántalmazó ember mellett gyanúsítottként hallgattak ki. A verekedők a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését részben elismerték.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Balázs Jenő és B. Jenő Géza keszthelyi lakosok, továbbá súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Ferenc celldömölki lakos ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.