Verekedő bolti tolvaj

2014. 08. 23., szo - 10:33
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A lopás tetten ért férfi bevásárlókosárral ütötte meg az eladónőt Sopronban.

A rendőrség ügyeletére 2014. augusztus 22-én 17 óra 55 perckor egy soproni élelmiszerüzletből bolti lopás miatt tettek bejelentést. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a tetten ért férfi korábban már követett el bolti lopást, ezért  az üzlet alkalmazottai szemmel tartották. A vásárló az eladótérben több tusfürdőt a ruhájába rejtett, ezért az irodába kísérték és hívták a rendőröket. A jegyzőkönyv felvételekor a férfi kiabálni kezdett és a nála lévő bevásárlókosárral az egyik eladónőt többször arcul ütötte. A hőzöngő tolvajt férfi kollégájuk fékezte meg. Az asszonyt sérülései ellátására a mentők kórházba vitték.

A Soproni Rendőrkapitányság a 40 éves helybeli férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folytatja az eljárást.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.