Zala megyei balesetek

2017. 04. 17., h - 08:30
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel és három anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy férfi 2017. április 16-án 10 óra körül közlekedett Gellénháza irányából Zalaegerszeg felé Suzuki típusú személyautóval, amikor eddig még ismeretlen körülmények között lesodródott az útról, nekiütközött egy jelzőtáblának, majd egy füves területen állt meg. A balesetben a sofőr nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Zalaegerszegen, a Botfa utcában közlekedett egy férfi 12 óra körül motorkerékpárral, amikor eddig még ismeretlen körülmények között elesett. A motoros férfi a balesetben nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.