Petárda a hátizsákban - képekkel!

2013. 12. 30., h - 12:27
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy segédmotor-kerékpáros közúti ellenőrzése során több mint ezer darab petárda került elő.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2013. december 28-án 11 óra 10 perckor a 26-os számú főút serényfalvai elágazásában egy segédmotor-kerékpárost vontak ellenőrzés alá.

A közúti kontroll alkalmával, az egy nyomon haladó jármű vezetőjénél megtartott ruházat- és csomagátvizsgálás során 12 doboz, összesen 1200 darab petárda került elő. Az ellenőrzéssel érintett 17 éves kazincbarcikai fiatalember a járőröknek elmondta, hogy a Magyarországon magánszemélyek számára tilalmazott pirotechnikai eszközöket nem sokkal azt megelőzően vásárolta Szlovákiában.

A petárdákat az intézkedő rendőrök lefoglalták és az azokat birtokló fiatalemberrel szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt eljárást kezdeményeztek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.