Pirotechnikai termékek vásárlása és felhasználása

2015. 12. 30., sze - 14:55
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az év utolsó napjának közeledtével fontos a lakosság tájékoztatása a pirotechnikai termékekre vonatkozó tudnivalókról.

Az állampolgárok pirotechnikai terméket csak hatósági engedéllyel rendelkező, legális árusító helyen vásárolhatnak. A legális forgalmazási helyeken szakképzett pirotechnikus dolgozik, aki felvilágosítást is adhat a termék használatáról. Győr-Moson-Sopron megyében 32 helyszínen - általában a nagy forgalmú bevásárló központok közelében – engedélyezte a rendőr-főkapitányság a pirotechnikai termékek év végi tárolását és forgalmazását az ideiglenesen elhelyezett konténerekben.

A rendőrség az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordít az engedély nélkül forgalmazók kiszűrésére. Aki a pirotechnikai termékek előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására, megsemmisítésére, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi, szabálysértést követ el és százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik. A szabálysértés miatt a rendőrség mellett közterület-felügyelő és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője is szabhat ki helyszíni bírságot.

 

A tűzijátékok alkalmazása nem sértheti, illetve nem veszélyeztetheti az emberek és állatok életét, testi épségét, egészségét; az emberek vagyonát, a természeti és az épített környezetet, továbbá nem sértheti a tűzvédelmi szabályokat. A magánszemélyek által szabadon felhasználható és tárolható pirotechnikai termékek más tűzveszélyes anyagokkal együtt nem tárolhatók, lakásban a pirotechnikai termékeket a birtoklásra nem jogosult személyektől elzártan kell tartani.

Boldog új évet és balesetmentes szórakozást kíván a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.