Újabb hátizsákos petárdást fogtak az ózdi rendőrök

2013. 12. 31., k - 11:12
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőröket észlelve letért az útról, de a szántásba hajtva elakadt a segédmotor-kerékpárja.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának munkatársai 2013. december 30-án 12 óra 20 perckor a 26-os számú főút Bánréve Szlovákia felőli bevezető szakaszán egy segédmotor-kerékpárost kívántak ellenőrzés alá vonni.

A várható közúti kontrollt észlelve az egy nyomon haladó jármű vezetője az útszakaszról hirtelen letért, majd a közeli szántásba hajtott. A motoros pechére a kétkerekű mintegy 300 méter megtétele után a terepen elakadt.

Az általa tervezettek ellenére intézkedés alá vont segédmotor-kerékpárosnál megtartott ruházat- és csomagátvizsgálás során 25 csomag, összesen 363 darab petárda került elő. Az ellenőrzéssel érintett 18 éves vadnai fiatalember a járőröknek elmondta, hogy a Magyarországon magánszemélyek számára tilalmazott pirotechnikai eszközöket nem sokkal azt megelőzően vásárolta Szlovákiában.

A petárdákat az intézkedő rendőrök lefoglalták és az azokat birtokló fiatalemberrel szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt eljárást kezdeményeztek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.