A „SuliMoped” újra startolt Vas megyében

2016. 10. 24., h - 15:48
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lelkes fiatalok előválogatójával indult újra a „SuliMoped” program Sárváron.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága a 2016/2017-es tanévben is meghirdette a „SuliMoped” programot. A Vas megyében immár negyedik alkalommal megvalósuló képzés lehetőséget biztosít arra, hogy a 14. életévüket betöltött fiatalok ingyenesen szerezhessenek segédmotoroskerékpár-vezetői engedélyt. A kezdeményezés leginkább a hátrányos helyzetű és/vagy kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező általános iskolásokat célozza meg.

 

A programhoz az idei tanévben Szombathely, Sárvár, Körmend és Szentgotthárd városok képzés iránt érdeklődő oktatási intézményei csatlakoztak. Az első előválogató megtartására 2016. október 24-én a Sárvári Nádasy Tamás Általános Iskolában került sor. Az eseményt - ünnepélyes keretek között - az intézmény igazgatója, Lakat Attila; valamint a Sárvári Rendőrkapitányság vezetője, Fekete Géza r. alezredes és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, László Péter r. alezredes nyitotta meg.

 

A megnyitót követően a lelkes fiatalok egy közlekedési ismereteket igénylő teszt kitöltése után az ügyességi akadálypályán is megmérettették magukat. Mielőtt azonban a tanulók két kerékre pattantak volna, pályabejárás keretén belül megismerkedhettek a követelményekkel.

 

A sárvári előválogatón a jelentkező huszonkilencből, tizenhat diák teljesített az elvárásoknak megfelelően, így bekerülhetett a programba. A résztvevők mindannyian vállalták, hogy a tantervi órakereten kívül sajátítják el a vezetői engedély megszerzéséhez szükséges ismereteket. Az a diák, aki a tanév végéig jól veszi az akadályokat, egy sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát követően kezébe foghatja élete első vezetői engedélyét.

 

Minden tanulónak eredményes felkészülést kívánunk!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.