Baleset Nagycenknél

2014. 08. 22., p - 17:17
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 84. és 85-ös főút kereszteződésében két autó összeütközött.

Nagycenk térségében, a  84. és 85-ös főút kereszteződésében 2014. augusztus 22-én 17 órakor két személygépkocsi ütközött össze. Az egyik jármű az árokba, másik az útpadkára csapódott, ketten megsérültek.

A balesettel érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra nem került sor. A rendőrök helyszínelnek, kérjük óvatosan, körültekintően közlekedjenek.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.