Befejezték a helyszínelést az M3-as autópályán

2017. 06. 12., h - 08:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bag térségében kilenc jármű ütközött össze.

 

Ahogy arról korábban hírt adtunk, kilenc jármű ütközött össze 2017. június 12-én 6 óra 10 perckor az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán a 37-es kilométerszelvényben, Bag külterületén. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A rendőrök a helyszínelést befejezték, azonban az érintett útszakaszon továbbra is kisebb torlódásra kell számítaniuk az arra közlekedő járművezetőknek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.