Felborult a járműszerelvénnyel

2017. 06. 18., v - 08:18
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult egy komáromi férfi ügye, aki nem megfelelően választotta meg járműszerelvénye sebességét és ezzel halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetet okozott Győr térségében.

A Győri Rendőrkapitányság egy 26 éves komáromi férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. november 7-én 19 óra 15 perckor tehergépjárműből és a mögé kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel haladt a 83-as számú főúton, Tét felől Győr irányába. Közlekedése során járműve sebességét nem a szerelvény sajátosságainak és az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, amikor a főút 61-es kilométerszelvényéhez érve egy enyhén balra ívelő útkanyarulatból kifelé haladva a jobb oldali útpadkára hajtott. A járműszerelvény vezetése feletti uralmát elveszítve tért vissza az úttestre, ahol a pótkocsi keresztbe fordult, majd az oldalára borult. A keresztben csúszó járművel ütközött össze egy szemből szabályosan érkező személyautó vezetője.

A balesetben a részes jármű sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A komáromi lakos könnyű sérüléseket szenvedett. A férfit – aki elismerte felelősségét a baleset okozásáért - gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.