Fokozott ellenőrzést tartottak

2017. 02. 21., k - 09:13
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi Rendőrőrsének munkatársai a fokozott ellenőrzés során 62 közlekedőt igazoltattak.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi Rendőrőrsének munkatársai 2017. február 20-án fokozott közrendvédelmi és közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtottak végre a rendőrőrs illetékességi területén. Az ellenőrzés elsődleges célja a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növelése és közúti balesetek megelőzése volt, továbbá az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt álló járművezetők kiszűrése a forgalomból.

 

Az ellenőrzésben résztvevő rendőrök összesen 62 közlekedőt igazoltattak, akik közül 45 sofőrrel szemben alkalmaztak légalkoholmérő készüléket, a mérési eredmények azonban minden esetben negatív eredményt mutattak. Az intézkedések során három közlekedővel szemben szabálysértési feljelentést tettek, melyek közül egy járművezetőtől az általa vezetett gépjármű forgalmi engedélye és hatósági jelzése is elvételre került. Kisebb fokú közlekedési szabálysértések elkövetése miatt az intézkedők egy esetben szabtak ki helyszíni bírságot és nyolc fővel szemben alkalmaztak figyelmeztetést.

 

A fokozott ellenőrzés a jövőben is folytatódik a megye közútjain.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.