Fokozott rendőri jelenlét az utakon

2017. 03. 22., sze - 13:36
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ellenőrzések célja a balesetek megelőzése, a közlekedésbiztonság javítása.

Rendkívüli balesetmegelőzési bizottsági ülést tartott 2017. március 22-én délelőtt a Szekszárdi Rendőrkapitányság. A rendezvényre, melynek célja a közlekedésbiztonság javítása volt, több civil szervezet is meghívást kapott.

A résztvevőket dr. Pilisi Gábor r. ezredes, kapitányságvezető köszöntötte, melyet követően Kerekes Márk r. százados, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője összehasonlító elemzés segítségével mutatta be a tavalyi, valamint az idei év hasonló időszakában bekövetkezett balesetek jellemzőit.

Mint mondta, az év első három hónapjában a személyi sérüléssel járó, köztük a halálos balesetek száma is nőtt. Külön hangsúly került az ittas vezetésre is, mellyel kapcsolatban szintén emelkedő tendencia figyelhető meg.

Az osztályvezető a közlekedés biztonságát javító feladatterveket is ismertette, melyek között egyaránt szerepel sebességellenőrzés, az ittas vezetők kiszűrésére irányuló akciók, de demonstratív jellegű rendőri jelenlét is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.