Halálos baleset Nyíregyházán

2015. 10. 20., k - 18:49
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 18 óra 20 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Közúti közlekedési baleset történt 2015. október 20-án 15 óra 30 perc körüli időben Nyíregyházán, a László utcán. A rendelkezésre álló adatok szerint megkülönböztető jelzést használó mentőautó elé kanyarodott ki egy személygépkocsi sofőrje, melynek következtében a járművek összeütköztek. A jelenlegi adatok szerint a baleset következtében négy személy megsérült, akik közül a személygépkocsi sofőrje, egy 39 éves ajaki férfi a helyszínen életét vesztette.

 

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 18 óra 20 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.