Halálos balesetet okozott Galamboknál

2015. 02. 14., szo - 07:17
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala megyei nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg azt az ügyet, amely még 2014. november 2-án történt Galambok külterületén a 7511-es számú úton, ahol halálos baleset történt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. november 2-án 15 óra 50 perckor a 7511-es számú úton, Galambokon, a Rigó-hegyi bejárónál egy Daewoo Lanos típusú autót vezető 72 éves nagykanizsai férfi feltehetőleg későn vette észre az úttest szélén parkoló tehergépkocsit és hátulról belerohant. Az ütközés következtében a férfi mellett ülő 71 éves felesége olyan sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, míg a hátul ülő lánya nem sérült meg a balesetben.

Az idős férfi a helyszínen azt mondta a rendőröknek, hogy elvakította a szemébe sütő nap, ezért ütközött neki a tehergépkocsinak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 72 éves nagykanizsai férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.