Hétvégi közlekedési prognózis

2017. 02. 24., p - 09:54
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2017. február 24. és 2017. február 26. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, főként az ország déli felén valószínű eső, zápor, kis eséllyel a déli határ közelében zivatar is előfordulhat. A szél északnyugatira, nyugatira fordul, de továbbra is többfelé erős marad. Sőt, az Északi-középhegység területén egy-egy viharos széllökés is lehet. Csak estétől mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között várható, de a Drávához közelebb eső területeken ennél néhány fokkal melegebb is lehet. Késő este 4, 8 fok valószínű.

Szombaton éjszaka északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Napközben már gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, legfeljebb néhol - délen és keleten - alakulhat ki zápor. Az északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

Vasárnap eleinte fátyolfelhős lesz az ég, majd észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de csak néhol - északon, északkeleten - alakulhat ki zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, a Kisalföldön helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. (www.met.hu)

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

M1

  • 2017. február 20-tól 2017. február 26-ig a 12+200-66+500 km szelvényben a jobb-bal pályatesten az előzősáv és a leállósáv zárása, a szalagkorlát javítása miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
  • 2017. február 20-tól 2017. február 26-ig a 12+200-66+500 km szelvényben a jobb-bal pályatesten a haladósáv zárása, burkolatjavítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

M3

  • 2017. február 25-én a 170-160 km szelvényben a bal pályatesten haladósáv zárása, kátyúzás miatt, kiépített mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
  • 2017. február 26-án a 160-150 km szelvényben a bal pályatesten haladósáv zárása, kátyúzás miatt, kiépített mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

 

A rendelkezésre álló információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2017. február 25. (szombat) 22 órától február 26. (vasárnap) 22 óráig tart.

A „Téli rend” szerint 2016. november 4-től (2017. március 1-jéig) a nemzetközi forgalomban közlekedő, legalább 7-es (EURO 3-as) környezetvédelmi besorolású tehergépjárművekre nem vonatkozik a tilalom (Tehát az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak.)

 

Figyelmeztetés a közlekedőknek

A hétvégén kimondottan szeles idő várható. A délnyugati, nyugati, szombaton átmenetileg északnyugati szél gyakran lesz élénk, főként a hét második felében sokfelé erős, néhol viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet már a tavaszt idézi, az éjszakák az ország nagy részén fagymentesek lesznek, napközben pedig eleinte 5-10, csütörtökön és pénteken pedig 9-15 fokig melegszik a levegő.

Szombaton egy hidegfront mögött átmenetileg hidegebb légtömegek árasztják el a Kárpát-medencét, ezért a hétvégén visszaesik a hőmérséklet, szombat estétől fagyra is számítani lehet.  (www.met.hu)

A téli időjárás a közúti közlekedésre, annak módjára és lehetőségeire is kihat. A balesetek megelőzése, elkerülése érdekében a megváltozott viszonyokhoz minden közlekedőnek igazodnia kell.

A gyalogosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Az évszak közlekedési jellemzőire figyelemmel gépjárművezetőként legyünk körültekintőbbek és előzékenyebbek a gyalogosokkal szemben.

Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek!

Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-240 percet is meghaladhatja.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen, pénteken megnövekedett forgalommal lehet számolni a kilépő személyforgalomban, amely 15-30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A hétvégén mindkét irányban számolhatunk élénkebb forgalommal, ami esetenként akár 15-30 perc várakozást is előidézhet a személyforgalomban. Vasárnap délutántól estig a belépő irányban kell várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 15-30 percet.

A teherforgalomban a be- és kilépő irányokban is lehet várakozás kialakulásával számolni a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.

 

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban pénteken 30 perc várakozás alakulhat ki. Belépő irányban vasárnap déltől estig 30-60 perc várakozás alakulhat ki a személyforgalomban. A hétvégén napközben is kialakulhatnak kisebb nagyobb várakozások, amelynek mértéke 15-30 perc is lehet. A teherforgalomban pénteken és szombaton, illetve jövő héten hétfőn elsősorban kilépő irányban akár 30-120 perc várakozás alakulhat ki.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban 60-180 perc, belépő irányban 180 percet meghaladó várakozás kialakulásával is lehet számolni pénteken és jövő héten hétfőtől csütörtökig.

Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 15-30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Békés megye

A megye közúti határátkelőhelyein, nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen, a teherforgalomban február 24-én és 25-én 9 óra és 22 óráig között kilépő irányban 120 perc várakozás kialakulásával számolunk. Szintén a kilépő irányban február 26-án 23 óra és február 27-én 22 óra között 120 perc várakozás kialakulásával számolunk. Várakozás alakulhat ki a belépő irányban is február 26-án 23 óra és február 27-én 22 óra között, amelynek mértéke elérheti a 60 percet.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, főként szombat déltől hétfő estig, amely a 60 percet is elérheti a belépő irányban. Kilépő irányban szombat és vasárnap, illetve hétfőn délelőtt 60-120 perc várakozás alakulhat ki. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől csütörtök estig, amelynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

A teherforgalomban forgalomtorlódás várható kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-180 perc is lehet.

A 7 óra és 19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a határátkelőhely nyitásakor, illetve főként zárásakor, melynek mértéke elérheti a 30-60 percet is.

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8 óra és 16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással számolunk. A belépő irányban szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden várakozás kialakulásával kell számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet is.

Csengersima és Vállaj közúti határátkelőhelyen belépő irányban a reggeli, illetve a délelőtti órákban, továbbá a kilépő irányban a délutáni és az esti órákban 15-30 perc várakozással lehet számítani. Csengersima közúti határátkelőhelyen bármely napszakban kialakulhat 30 perc várakozás elsősorban a hazatérő és visszautazó román vendégmunkások csoportos utazása miatt.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.