Ismét teljes szélességében járható a 8123-as számú út

2017. 06. 09., p - 17:58
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt a forgalomkorlátozás Zámoly térségében, ahol korábban egy személygépjármű árokba csapódott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2017. június 9-én kora délután a 8123-as számú út 16. kilométerszelvényében, Zámoly térségében.

A műszaki mentés befejeződött, a rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.