Ismét zavartalan a forgalom 6801-es számú úton

2014. 11. 22., szo - 19:57
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a helyszínelés és a műszaki mentés.

Ahogy azt korábban közöltük, halálos közúti közlekedési baleset történt 2014. november 22-én 14 óra 39 perc közötti időben a 6801-es számú út 44+400-as kilométerszelvényében Csurgó és Berzence közötti szakaszon. A rendelkezésre álló, elsődleges adatok szerint – eddig tisztázatlan körülmények között - egy személyautó és egy tehergépjármű ütközött. A balesetben a személyautó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés idején teljes, majd félpályás útlezárás volt érvényben. A lezárás 19 óra 55 perckor véget ért, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.