Ismét zavartalan a forgalom a 7-es számú főúton

2014. 08. 26., k - 21:10
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a helyszínelés és a műszaki mentés.

Ahogy azt korábban közöltük, halálos közúti közlekedési baleset történt 2014. augusztus 26-án 17 óra 18 perc körüli időben a 7-es számú főúton Balatonfenyves belterületén. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépjármű tisztázatlan körülmények között áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, letért az útról, majd betonhídfőnek ütközött, és az árokban állt meg. A balesetben a jármű két utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen mindketten életüket vesztették. A helyszínelés és a műszaki mentés idején félpályás útlezárás volt érvényben, melyet 20 óra 55 perckor feloldottak, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.