Ittas sofőr az M1-es autópályán

2014. 05. 18., v - 09:34
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedőket veszélyeztető ittas gépkocsivezetőt a járőrök az autópályáról kivezették és igazoltattták.

A rendőrség ügyeletére 2014. május 16-án 16 óra 50 perckor érkezett bejelentés, hogy egy BMW személygépkocsi sofőrje az M1-es autópályán a közlekedőket veszélyeztetve, feltehetően ittasan vezet. A bejelentő azt is elmondta, miután az autós az egyik hegyeshalmi étteremnél járművével egy másik gépkocsinak hajtott, elhagyta a helyszínt. Az autópálya járőrei a járművezetőt a lébényi kihajtónál a sztrádáról kivezették és a parkolóban ellenőrizték. A 73 éves osztrák-magyar állampolgárnál ittasság gyanúja merült fel, a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A férfihoz, korára és egészségi állapotára tekintettel a járőrök mentők hívtak. Osztrák vezetői engedélyét az egyenruhások a helyszínen elvették és mintavételre előállították. Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon ellene büntetőfeljelentést tettek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.