Járható a 83-as főút

2014. 10. 27., h - 16:45
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Helyreállt a forgalom a 83-as számú főúton Győr belterületén.

Közúti közlekedési baleset történt 2014. október 27-én 15 óra 37 peckor Győr belterületén a 83-as főút 71-es kilométerszelvényénél, Győr felől Pápa irányába haladó forgalmi sávban. A rendelkezésre álló adatok alapján háromszemélygépkocsi ütközött, melynek következtében egy személy megsérült. A balesettel érintett útszakaszon félpályás útlezárással, rendőri irányítás mellett haladt a forgalom.

A baleset helyszínelése 2014. október 27-én 16 óra 37 perckor befejeződött, a főúton teljes szélességében zavartalan forgalom.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.